Sunday, January 29, 2006

az első hasról hanyatt fordulás



Na, a cím végülis mindent elmond. Johanna új dolgai: majdnem fekvőtámaszba fölmegy, a fejét úgy tartja fölfelé, hogy sok felnőtt megirigyelné. A másik pedig, hogy tegnapelőtt, azaz 27-én először történt meg, hogy hasról kinyomta magát, és átfordult a hátára! Tegnap ezt megismételte, és erről készült is egy felvétel - legalábbis a mozdulatról. Íme:

Johanna egészségi UPDATE

Johanna az utóbbi két hétben átesett egy iszonyú megfázáson. Ha még nem írtam volna, volt éjszaka, amikor azt hittem, megfullad, mert orrán, száján dőltek belőle dolgok: takony, slejm ilyenek. Mindig szívattuk az orrát, volt, hogy félóránként... mondanom sem kell, hogy utálta. Aztán a napok során egyre jobban lett, nem is köhögött (na, az volt még csúnya, ahogyan köhögött) már. Az orrát már csak napi 3 alkalommal szívattuk, végül már azt sem. Anyatejet kellett csöppenteni az orrába, meg ilyenek.

Ami jó hír még, annak egy picit rossz előzménye is van. Johanna rengeteget mozgott, és rendszertelenül evett, ráadásul Évi is pörgött, így nem növekedett sokat decemberben. Évit pihenőre fogták, és próbálkozott, hogy Johanna is koncentráljon az evésre : ) Az eredmény: egy hét alatt annyit gyarapodott, mint előtte egy hónap alatt!!! Ráadásul elkezdtünk neki adni almát, meg sütőtököt, imádja őket. Van olyan, hogy egy teljes almát megeszik pépesen.

2 HETI HÍRADÓ

Szörnyű, hogy két hét után jutok ide a blog-ra írni. Egyszerűen annyi a munka, meg a rohangálás, hogy már nincs erőm nekiülni írni. Jogos kérdés: akkor meg minek. Mert mindezek ellenére látom értelmét. :D

Azóta volt még egy próba Pesten, és összehoztuk egyik számunk "kopasz" változatát - amiben nincs ének, csak az alap. Nekem így ének nélkül is tetszik! Lassanként meglesz egy demo anyag, aztán irány a stúdió. Persze, addig a hangszerelést is meg kéne csinálni. Meglesz.

A suliban befejeződött a félévzárás, már a felvételi is lement - SZOMBAT délelőtt, óriási élmény volt bemenni... Mindegy, a lényeg, hogy ezen is túlvagyunk.

Múlt vasárnap volt itt Bakó Zoli, a Golgotából, hogy elmondja, nem lesz innentől szerdánként alkalom az MMK-ban. Na mindegy. Viszont lesz helyette valami házi összeröffenéses imaalkalom péntekenként.

Pénteken szalagavató volt, és a moziban lévő műsor és tűzés után a Havannába mentek át a fiatalok meg néhány tanár meg szülők a nyitótáncra, aztán hajnali négyig buli!
A műsor próbája elég érdekes volt, mondjuk, túlságosan nem kommentálnám, viszont megint meggyőződhettem arról, hogy Csicsova Feri egy zseni (a hangtechnikus, szintén a suliba járt). Thomkával mi is szerepeltünk - gitáron kísértünk egy kórust, meg Mirjamot (Ádám unokatesóm barátnője, 10 B-s), akik a tavalyi Megasztáros Búcsúdalt nyomták el.
Képeket is csináltunk, amint föltettem Netre őket, már adom is a linket!

Tegnap itt voltak anyósomék, és picit babáztak, meg hoztak - mint mindig - RENGETEG kaját! Örültünk is neki, tiszta a'la carte (vagy hogy írják) volt este a kaja. Bármit ehettünk, szinte minden volt. Még Tomit (Lapu) is meghívtuk hétfőre kajálni.

Johannáról külön írok!

Sunday, January 15, 2006

próba Pesten, satöbbi

Na, Johanna pont kiabál, és az éjszakát is sikerült egész PROBLÉMÁSAN átnyüglődnie, úgyhogy Évi nem sokat aludt... Mostanában ez a mániája. 2x-3x felkel egy éjszaka. Nem tudom, mi ez a "visszafejlődés" (nyilván nem az, de hadd hívjam annak), már majdnem az egész éjszakákat átaludta. Most megint "back to the roots."

Szerdán Pesten voltam próbán, elég izgalmas volt, kidolgoztunk egy számot, ill. egy másiknak is nekiálltunk - viszonylag jó tempónak mondható ez. Majd meglátjuk, mi keveredik ki belőle.

Tegnap csocsózni is elmentünk, addig anyukám vigyázott Johannára. Lapu Tomival és Veres Petivel voltunk négyen, és jókat röhögtünk a "meccsek" alatt. Természetesen délután 4 felé mentünk, mivel a hely este tele van, de még így is tiszta bagó szagúak lettünk.... yuck.
Ma Sarah jön az egyéves kisfiával, Robival látogatóba!

Tuesday, January 10, 2006

az első hétvégén buli volt

Illetve a másodikon, mert ugye az első hétvége elsején volt. Szóval jó kis buli volt - amolyan gitáros buli, sok zenével, amit mi csináltunk - Thomkáéknál Nagyvenyimen. Thomkát még az általános iskolából ismerem, mert bátyja, Pál Balázs az osztálytársam volt. Akkor is sokat jártunk össze, és már akkor együtt zenélgettünk az általánosban. Jó volt :D

Tehát: pénteken este 8 körül mentünk, a kocsit megpakoltuk hangszerekkel, meg Ádám és Mirjammal, és irány Venyim (ez a település kb. 8 km-re lehet nyugatra Dunaújvárostól). Első este nem vittem ki Évit és Johannát, mert Évi szeretett volna még otthon pihenni. Aztán másnap sokáig aludtunk, ezért csak dél körül értem haza ebédelni, és olyan négy körül mentünk vissza már Évivel és Johannával együtt. Útközben fölvettük Hódos Gabit meg Mészit, illetve Lapu Tomit. Szóval jól tele volt rakva az autó megint :D

A buliban sok zenét játszottunk, egy csomó eddig eljátszatlan nóta került elő, és rengeteget röhögtünk - még video is készült!

Az est "FÉM-pontya" pedig az elektromos darts volt, amit reggelig bűvöltünk THomkával és L. Tomival. Nagyon jó játék. Egyikük mondta is, hogy másnap IZOMLÁZA LETT!!! lol
Itt vannak a képek!!!

Monday, January 09, 2006

2006. első munkahete...

...ilyen volt.

Elég nehezen sikerült a szünet után visszaállni a nagy munkába - különösen, hogy 1. a szünetben végig 10 órákat aludtam, 2. a suliban most van a félévzárás, és töméntelen sok a munka: utolsó témazáró írató egy hét, lezárás, és statisztika hegyek! broáááf. utálom a NEM-kreatív munkát.

Sunday, January 01, 2006

Szilveszter és Újév

Hát, idén itthon töltöttük a Szilvesztert... több oka is volt - először is, hogy előtte nap érkeztünk haza Tapolcáról, és mire hazaértünk, és másnap felébredtünk, úgy behavazott az országban, hogy nem csak babával, de baba nélkül is kockázatos lett volna nekiindulni Pécsnek... :( A TV, rádió is mondta, hogy lehetőleg ne induljon senki el autóval. A városban is elég lehetetlen volt a közlekedés meg minden. Úgyhogy fel kellett készülnünk arra, hogy ez egy furcsa szilveszter lesz. Ráadásul ugyanezen okok miatt Tamásék sem tudtak eljönni hozzánk, ami teljesen érthető is - ugye ők is a pici babával (aki már nem is olyan pici!)

Úgyhogy, ha azt mondom, hogy az idei szilveszter punnyadós volt, az nem kifejezés. Fogtam magam, felszálltam egy buszra (az autót nem akartam 1 óra alatt a hóból kibányászni), és elmentem a TESCO-ba, és vettem egy 1000 db-os PUZZLE-t. Hát, már régóta terveztem, de azt annyira nem, hogy ilyen apropóból fogok venni egyet... Azóta is azt rakjuk. Johanna néha felsírt, nem sokkal azután, hogy vége lett a pyrotechnikai bemutatónak a városban, és hogy anyuék átjöttek újévet köszönteni. Ennek örömére vagy 4x rakott a pelenkába, nem is keveset. Most ő is, anyukája is alszanak. Én meg kezdem hangolni magam, hogy a téli szabadságnak holnap van az utolsó napja, és utána mehetek vissza dolgozni. YUCK