Tuesday, March 28, 2006

Hétvége Szigetszentmiklóson





Istiéknél (Debreceni család) voltunk a hétvégén, de csak szombaton mentünk, mert pénteken még Gábor-napozás volt nálunk - nővérem és nagymamám is itt voltak + a szomszéd néni!
Szombaton, mikor megérkeztünk, már vártak a kutyusok a kapuban - két szép golden retriever. Nagyon kellett már a kimozdulás Évinek is, a kikapcsolódás, a szabad beszélgetések, a játék a gyerekekkel, (Istiéknek három szép fiuk van) és minden. James is jött - a zenekarunk ritmusgitárosa - és együtt néztük a Megasztárt. De ami leginkább tetszett az a Duna-part menti séta! Itt van néhány kép! - Amúgy hazafelé kicsit gáz volt, mert Érden kifogtuk az útépítést, úgyhogy 2 km-t tettünk meg 1 óra alatt, és kettesnél nem kapcsoltunk magasabb fokozatba... de azért csak hazaértünk. Johanna nagyon jól érezte magát!

Johanna nap és KÉT FOG

Ma volt Johanna nap - a naptárban az életben először jelentett valamit nekünk március 28. És hirtelen sokat jelent már. Kapott Johanna néhány előkét is, meg apukámtól egy csokor virágot!

Ami talán a legfontosabb, hogy Johannát tegnap etettük, és először hallottuk, hogy KOCCANT a kanál az ínyén! Két metszőfog jelent meg neki, kibújtak szépen!

iszonyú pörgés

lassan azt kéne csinálni, hogy csak címeket írni. Minden napnak lenne egy címe, a többit oda lehet képzelni. Mert most is ezer dolgot kéne csinálnom, de nem megy, így inkább hagyom. Majd szépen sorjában, megvárnak (remélem) - javítás hegyeken vagyok ma is túl, és szinte minden nap délutánig a munka, vagy estig. Emellett készülni kell a Rudas gálára, szervezek egy londoni utat is, és már nem igazodok szinte ki a a határidőnaplómban sem, ahol mindig rend volt. De minden percben eszembe jut egy újabb határidő, egy újabb ember, akivel találkozni kéne... de csak kéne. És hirtelen eszembe jutott egyike utolsó verseimnek, amit írtam valamikor 1999 augusztusában.Íme, előbányásztam:
Fél nyolc

Menyegzőn veszek részt és zsebemben a papír,felírtam magamnak: "keresni az Urat fél nyolckor."
Aztán 10 körül a lámpa alatt jut eszembe üzenetem, de üresen jegyzem meg, holnap kétszer is lesz fél nyolc.

Papírra hányom a fontos dolgokat, de mind csaksárgul a nappaloktól. A kapcsolataim is papíron vannak.
Szalvétákba gyűröm, hasamban a mérges sütemények,kitalálom a teremből, hogy indulok. Éljen az ifjú pár, fáj, hogy nem látok szimbólumot csak valósat - inkább megyek haza.
Borsószemekként potyognak ki kezeim közül a percek és órám vádol megint: lekések még egy fél nyolcot.

Sunday, March 19, 2006

Tapolcai kiruccanás



Itt van két kép a hétvégéről, egy tesómmal, egy meg anyósommal: Voltunk Tapolcán végre, lassan 3 hónap után. Kedd délután vittem el Évit és Johannát, és egészen vasárnapig ott voltak. Szombaton mentem értük, és ma, vasárnap hoztam őket haza, csodás, napfényes időben.


Szerdán én eljöttem, egyrészt mert Pesten zenekari próba volt, másrészt, mert még másnap ill. pénteken dolgoztam. A zenekari próba újdonságokat is hozott: Vagyim nem tudta tovább vállalni a zenekai teendőket, úgyhogy Semler Csaba lett a billentyűs, aki régi motoros a szakmában, nagy tapasztalata és óriási tudása, érzéke van a dolgokhoz. James sajnos most meg beteg volt, így nem tudott részt venni, viszont ütősen hangzott még így is az egész! Már várom a koncerteket, ill. hogy tudjunk csinálni egy jó kis anyagot.


Csütörtökön este Lapu Tomi barátom volt nálunk, DVD-t írtunk, pizzáztunk, meg sört ittunk hozzá, jókat dumáltunk. Péntek este meg Thomkáéknál voltam, Venyimen, ugyanis próbáltunk az áprilisi Rudas-gálára. 3 számot fogunk játszani, de nem mondom el, miket, mert ha Rudasos illetőségű is olvassa ezt, még meglátja, és megtudja!


Szombaton fél 11 körül indultam Tapolcára, és ahogyan már írtam is, ma délután értünk haza. Közben nővéremet nagy öröm érte: tudott venni egy Daewoo Matizt, ami 3 éves, és CSAK (!!!) 6000 km van benne. A motorház zsír új, meg az egész belseje, még "új" szaga van! A kerekeken még rajta vannak a tüskék... szóval nem is kell részleteznem. Elég jó áron tudta venni, ahhoz képest, hogy ennyiért csak olyanokat találtunk, amik olyan 50000-el többet futottak már. Ezt meg azért nem vette meg senki, mert nincs benne riasztó, meg központi zár, ill. mert nem hitték el, hogy tényleg csak ennyi km van benne... LOL

Tuesday, March 14, 2006

egy reggeli baleset


Na tehát:

reggel nagyon csúszott az út, és én mertem bevenni egy kb. 85 fokos kanyart 40-el hármasban... kicsit siettem, de mondjuk nem gondoltam, hogy EZ nagy tempó. Kanyarodott, semmi para, csak éppen a kanyar végén úgy gondolta az autó, hogy még kanyarodna. Kirakta a farát, és bele egy parkoló Passatba... A VW hátsó lámpaburája széttört, meg lejött a lökhárító pántja, de alig lehet észrevenni. A kasznija egyébként egyáltalán nem törött meg. Bezzeg a mi Seatunk picit behorpadt... Tehát ennyi.

Délután elvittem Éviéket Tapolcára, és minden OK volt. Majd szombaton megyek értük. Kb.

Monday, March 13, 2006

hátról hasra

Na, a cím kb. elárul mindent. Tehát Johanna először fordult hátról hasra a hétgévén. Valami miatt viszont még mindig picit nyűgös, valószínűleg ez már tényleg a foga lesz. Vasárnap anyuék elvitték picit sétáltatni, meg játoszgatni vele, addig legalább Évi picit pihenthetett. Ráfér - szegény alig alszik mostanában, főleg hajnalban van sokat ébren, mert Johanna "szóval tartja" - gyakorlatilag szó szerint.

Ügyesen eszeget már minden félét, és szeret velünk játszani, rugdalózni - na ez utóbbi a kedvence. Keze-lába jár össze-vissza. és általában sokat nevet - főleg ha meglát engem! hehe

Hétvégén mentünk volna Debreceni Isti barátomékhoz Szigetszentmiklósra, viszont begyulladt egy faggyúmirigy a nyakamon, és úgy, ahogyan eddig még soha és mindkét nap be kellett mennem vele a kórházba. Kaptam rá kötést, aztán az Ált. sebészeten a doki nagyon rendes volt, szépen megkaparta a tetejét, és kitisztította. Még így is elég nagy a dudor, de már nem fáj. Tehát ezért nem tudtunk menni, pedig már nagyon készültünk. De nemsokára bepótoljuk!

Tuesday, March 07, 2006

Atomrobbanás Dunaújvárosban 5.


Folytatom a sorozatot - most direkt hagytam neki egy kis "udvart" :D

In Memoriam Kramer American Nightswan


Azt lehetne mondani, hogy azelőtt temettem el valamit, ami az enyém, mielőtt megfoghattam volna. És nem csak mondani lehet, de sajnos kell is.

A zenekar miatt egy második hangszerre is szert akartam tenni - amit még nem adtam föl. Számomra egyik legjobb minőséget a Kramer American gitárok jelentik - aki a zenéhez ért, vagy legalábbis a gitárokhoz, az tudja, hogy a 80-as évek végi, 90-es elejei Kramerek milyen minőséget képviseltek. Számomra a legjobbak ezek közül is a Nightswan és a Sustainer modellek. Sajnos, Magyarországon nem lehet kapni egyiket sem, csak elvétve találhatóak itt-ott. Ezért ebay-en próbálkoztam, és nagyon szövevényesen sikerült csak megvenni, ismerősök ismerősein keresztül. Aztán végre találtam valakit, aki elhozná, és ráadásul 1 hónapon belül!!!

Sikerült megvenni, és meg is érkezett Iowa-ba Salt Lake City-ből. Nagyon örültem, úgy éreztem, minden rendben. De azért mondtam, nyissák ki, mégis minden OK-e. De sajnos nem volt OK. A szállítás közben valaki a fejére ejtette a gitárt, és az eredmény a következő (csak erős idegzetűeknek ajánlom, ÉN MAJDNEM ELSÍRTAM MAGAM

Kapcsolatba léptünk az eladóval, aki elmondta, hogy teljes biztosítás volt a gitáron a szállításra, úgyhogy aggodalomra nincs ok. Aztán kiderült, hogy a UPS (kb. posta) nem fizeti ki neki az összeget, mert azt mondták "insufficient packing" - azaz pongyolán fogalmazva ROSSZ csomagolás okozta a balesetet. Ez nem igaz, de mindegy. Az eladó viszont normális volt, és megcsináltatja a gitárt, nekem meg KIFIZETTE A PÉNZT!!! Halleluja!!! A bankba már megjött, már csak át kell futnia a számlámra.

Viszont, így is nagy szomorúság ez az eset, és sokáig emlékezni fogok rá. Álmaim gitárja volt ez, és úgy néz ki, az is marad már.

le vagyok maradva


Kicsit régen írtam utoljára. Nem is csoda, teljes elhavazás. Most pl.a nőnapot szervezzük az osztályommal. Az idegeskedésen túl vagyok, mert két magyaros kollégám nagyon sokat segített! Rendelünk egys nagy virágcsokrot, meg adunk minden lánynak egy kis kártyát, amin rajta van, hogy Boldog Nőnapot! Remélem, nem lesz besülés stb. A tanáriban is elő kell adniuk magukat a srácoknak. Lesz egy-két szöveg meg egy vers - Weöres Sándor: A nő. Jó vers.
Sok más is történt azóta: Johanna EGYRE SZEBB. Nem tudom, hogy csinálja. Nem tudom, mit mondhatnék, tudom, hogy szubjektív a vélemény, de eddig még senkiből sem kellett kikényszeríteni a csodálkozást. Nem tudom, én hogy voltam képes ilyen szépre, talán még egyszer rájövök. A linkek között ott van a folyamatosan frissített tárhelyen a sok új kép!!! Tessék megnézni! Ízelítőül itt egy.