Ősz van - illetve már tél - és itt a rablóhalas időszak. Éhes gyomorral járnak-kelnek a csukák (és más rablóhal is, de engem igazából ezek érdekelnek). Hogy mire hogyan jönnek, annak taglalását hagyjuk, mert iszonyú nagy irodalma van ennek. Van olyan nap, hogy csak élőhalra, van, hogy csak pergetve lehet fogni, és azon belül meg nagyon nem mindegy, mivel. Plusz az időjárás, a víz, és még sok minden. Nekem egy a lényeg: amikor kimegyek a víz mellé, akkor valahogy csönd van, és egész héten át abból van a legkevesebb. Újra kell töltődnöm - "hallanom kell a gondolataimat", és erre nekem a víz vagy a vízpart a legjobb. Az itt látható halak közül egy jött csak élőhalas, úszós szerelékre, a többi mind egy nagyon olcsó, támolygó villantót ("fűzfalevél" style-ban) látott arra érdemesnek, hogy megegye. Természetesen, egy halat leszámítva, az összeset szabadjára engedtem - vissza a vízbe, hogy éljen tovább, és legközelebb is összetalálkozzunk. Ha meg más fogja ki, okozzon annak is örömöt.
A képek közt van még - édesapám saját halával, illetve egy rák is - ami szép kapást csinált, és végül ajándékba elvihette ezt a kis vörösszárnyú keszeget.
A képek közt van még - édesapám saját halával, illetve egy rák is - ami szép kapást csinált, és végül ajándékba elvihette ezt a kis vörösszárnyú keszeget.
No comments:
Post a Comment